Elmaradt 2020-ban a kilencedik és 2021-ben a tizedik olyan alkalom, amikor a karácsony előtti napokban mi harmincöten, a Pannon Bormíves Céh borosgazdái a boraink mögött állva kínáljuk meghívott barátainkat, kóstoltatunk és kóstoljuk egymás borait, és folytatunk olyan jó beszélgetéseket, amilyeneket csak bor mellett lehet. Hiányoznak ezek az alkalmak – annál inkább is, mint hogy közben vénülünk Bock Jóskával, Heimannékkal, Vesztergombi Ferivel vagy Thummerer Vilivel, és egyre kevesebb az idő arra, hogy bepótoljuk azt, ami most a járvány miatt az életünkből kimaradt.
Elmaradt már a nyári családias találkozó is, amelyet évek óta azért rendezünk, hogy az elérkezett generációváltások időszakában ne csak a traktor és a pince kulcsát, de a barátságokat is átadjuk az utánunk jövőknek. Olyan alkalom, ahova Debreczeni Móni elhozhatta nagylányát és félig norvég unokáját, ahova Gere Tamás Zsolt fiával, Jekl Béla Flóra lányával érkezett. Az utolsó személyes találkozónk, a Lőrincz Gyuriéknál 2020 elején tartott közgyűlés volt egyúttal az első is, ahol érzékelhetően, aktívan, alakító módon jelen volt az új generáció. Jó érzés úgy hátrébb lépni, hogy az ember nem űrt észlel korábbi helyén.
Általában a szüret után, az ünnepek és a januári metszés előtt volt időnk arra, hogy megbeszéljük és intézzük közös ügyeinket. Közgyűlést tartsunk Szent Márton napján Pannonhalmán, a főapáti irodában, együtt ebédeljünk Berecz Stéphanie-val, Tóth Ferenccel, Eszterbauerékkel, Dúzsiékkal, részt vegyünk a misén és a kamarazenei koncerten, bort kínáljunk a refektóriumban és a kerengőn tartott fogadás meghívottjainak. Általában, hogy mi mindannyian: katolikusok és protestánsok, esetleg a maguk módján hívők együtt megéljük a bor spiritualitását, amely nélkül nem lenne több, mint alkoholos gyári üdítőital. A szokásos személyes találkozó helyett a Zoom felületére kényszerült a Borászok Borásza idei ötven jelöltjének kiválasztása is – ez nem pótolja a találkozók személyességét.
Pedig a személyes alkalmak arra is jók, hogy megemlékezzünk azokról a kollégáinkról – Gál Tiborról, idősb Figula Miskáról, Bussay Laciról –, akik már a túlparton ápolják szőlőiket és nevelik boraikat. Jó lett volna együtt megemlékezni Szőke Matyiról és Szeremley Hubáról is. Magunk közé gondolhattuk volna azokat, akik aktívak ugyan, de már csak ritkán mozdulnak ki otthonról: Tiffán Edét vagy Györgykovács Imit.